Diák Gasztroverseny és szakmai konferencia

Diák Gasztroverseny és szakmai konferencia

Pak choi, vörös mustár, édeskömény és ehető virágok – A Séf kertjének ezen növényeit használta legszívesebben a jövő gasztronómiai nemzedéke a versenyen prezentált ételeik elkészítéséhez, díszítéséhez.

Februárban tartotta a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Szakgimnázium és Szakközépiskola immáron VII. Gasztroversenyét és a hozzá kapcsolódó szakmai napot. A versenyt megelőzően, ősszel, az iskola tanulói látogatást tettek a Séf kertjében Kocsonya Kálmán tanár úr vezetésével, ahol megismerhették és megkóstolhatták a kertben termesztett mikrozöldeket és levélsalátákat. Sikeres együttműködésünk okán kaptuk a megtisztelő meghívást Felcsútra.

VII. Gasztroverseny

A verseny alapanyagai a szakácsok számára a pecsenye kacsa és a pisztráng, a cukrászok számára pedig a képviselőfánk és kötelező elemként a piramis szelet volt meghatározva. Hat iskola diákjai mérték össze tudásukat szakács, cukrász és felszolgáló kategóriában. A versenyhez a Séf kertje biztosította a mikrozöldeket , levélsalátákat és ehető virágokat.

 

Remove the row

Column: 1

Gasztroverseny - versenytálak
Gasztroverseny – versenytálak

Column: 2

Gasztroverseny - versenytálak
Gasztroverseny – versenytálak

Column: 3

Gasztroverseny - versenytálak
Gasztroverseny – versenytálak

Szakmai nap

A versennyel egy időben zajló szakmai napon jeles előadókkal szerepelhettünk egy színpadon. Gundel János professzor a fűszerekről tartott előadást. Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Bocuse D’or döntőre való felkészülésről beszélt. Szólt arról is, hogy a verseny után, hogyan telnek Pohner Ádám napjai, aki Magyarországot képviselte Lyonban és nem mellesleg a Kistücsök étterem szakácsa.

Ezután mi mutattuk be a Séf kertje történetét, miként indult a kertészet, milyen filozófiával tesszük dolgunkat és tevékenységünkön túl, miként szeretnénk hozzájárulni a hazai gasztronómiához. Ismertettük jószolgálati iskolai programunkat, amellyel szeretnénk a diákokat megismertetni a csúcséttermek által használt alapanyagokkal, mindezt egy gyakorló, konyhát vezető séf segítségével. Az előadás végén a vendégek megkóstolhatták a bemutatóra vitt mikrozöldjeinket és levélsalátáinkat.

Remove the row

Column: 1

Szakmai nap - előadók
Szakmai nap – előadók

Column: 2

Szakmai nap - Séf kertje előadás
Szakmai nap – Séf kertje előadás

Column: 3

Gasztroverseny - díjátadó
Gasztroverseny – díjátadó

 

A szakmai nap végén hirdette ki a megmérettetés győzteseit a zsűri. A verseny megmutatta, hogy van tehetséges utánpótlás a magyar gasztronómiában. Viszont, hogy a csillogó szemek megmaradjanak, úgy hiszem, az már rajtunk múlik!

Németh Tihamér



hu_HUHungarian

A rendelési idők kezdetéről e-mail-ben fogunk tájékoztatni. Webshopunkat hétfő 10:30-kor és csütörtök 10:30-kor lezárjuk!